Nefelejts, hogy a néptáncot el ne felejtsd

Egy aknaszlatinai zeneszerető házaspár, Vajnági Sándor és felesége, Vaj­náginé Kovács Éva 1989-ben gondolt egy merészet és 140 helyi gyereket bevonva megalapították a Nefelejts néptáncegyüttest. A névadás tudatos volt, és nem a szerelmesek kékszirmú virágára gondolva alkották meg a feledés szóból. Egy olyan néptáncformációra gondoltak, amelynek tagjai a színpadon azonnal a közönség szívébe lopják magukat, és sokáig emlékeznek majd az előadásukra.

A házaspár pici lánya, az akkor ötéves Vajnági Ad­rien, a csoport jelenlegi vezetője a néptánccal és a művelőivel együtt cseperedett fel. Szép és kedves emlékeket idéz fel a kezdeti időszakról, az elmúlt húsz év alatt elért eredményekről.

– A megalakulást követően a vártnál nagyobb híre lett a szlatinai táncosoknak, hiszen a következő években sorra jöttek a meghívások, a külföldi fellépések – mondja. – Aztán az olyan szakmai műhelyekben való továbbképzéseknek köszönhetően, mint a Budapesti Hagyományok Háza vagy a Tuzséri, illetve Tiszapéterfalvai Népművészeti Tábor, már szélesíteni tudtuk koreográfiánkat. Jelenleg több mint húsz táncból áll a repertoárunk.

Románia, Szlovákia, Németország és persze Magyarország egy-egy fesztiválja, néptáncosok találkozója adott alkalmat a bemutatkozásra. Az erdélyi Gyergyószárhegy hagyományőrzőivel pedig testvérkapcsolatot alakítottak ki, s közös fellépéseken, jótékonysági koncerteken vesznek részt. Szatmári népviseletű fellépő ruháik magyarországi szponzori támogatásból a múlt század 90-es éveiben készültek, tudtuk meg Vajnági Adrientől. Nagyon vigyáznak rá, hiszen immár generációról generációra öröklődik.

– Magyar néptánc és népdalok, népi gyermekjátékok: ezt a koncepciót tartom a legfontosabbnak műsorunk összeállításakor – folytatja beszélgetésünket. – A Felső-Tisza-vidéken jelenleg ilyen hagyományőrző csoport rajtunk kívül nincs. Ezért is nagy a felelősségünk, hiszen a Técső környéki szórványmagyarságban gyakorlatilag mi vagyunk az egyetlenek, akik az autentikus táncokat és népdalokat visszük színpadra. Az erdélyi táncok mellett ugyanis kárpátaljai, így a viski csárdás is a repertoárunk része. Találkoztam nagydobronyi koreográfiával is, ám azt nem éreztem igazán a miénknek. Ak­naszlatinának sajnos nincsenek néptánchagyo­mányai, hiszen a bányászközségre a polgárosodás, a polgári életvitel volt a jellemző. Inkább keringőztek, mint csárdást roptak. Így azokban a művészeti táborokban, ahová a Kárpát-medencei magyarság tánccsoportjainak vezetői jönnek össze évente, eredeti, vagyis autentikus moldvai csángó, palóc, gyimesi, csíki és más koreográfiai elemeket tanulok, tanulunk meg egymástól.

Hogy a mai modern gépzenék világában mennyire sikerül a fiatalokat a néptánc felé fordítani? Vajnági Adrien elárulta, senkit nem kell noszogatni, szívesen jönnek a gyerekek. A helyi középiskolában tartott heti két-három alkalommal rendezett próbákon általában három csoportban 35–40 fiatal van jelen.

Jelenleg 60 főből áll a szlatinai Nefelejts néptánc­együttes, de folyamatos az utánpótlásnevelés, mondja búcsúzóul a tánccsoport vezetője. Ez a szíve-lelke, mindent megtesz azért, hogy Aknaszlatinán ne felejtsék el sem a néptáncot, sem a magyar hagyományokat.