Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál Tiszapéterfalván – huszonkilencedjére!

Szombaton ismét nagyszabású néptánc- és népzenei kavalkád színhelye lehetett a nemrégiben teljesen megújhodott tiszapéterfalvai kultúrház. Nem kevesebb mint 29. alkalommal került ugyanis megrendezésre Kárpátalja egyik legnívósabb – a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége szervezésében életre hívott – ilyen jellegű seregszemléje, a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál.

Nem hanyagolható továbbá a tény sem, mi szerint valójában idén a jubileumi, 30. „folktalálkozónak” adhatott volna otthont a Tiszahát kultúrközpontja, ha a 2014-es esztendő politikai és katonai történései nem írnak felül sok mindent, még vidékünk kulturális életében is. A szervezők és a résztvevők viszont a múlt megváltoztathatatlanságán történő kesergés helyett inkább a jelenre koncentráltak, ami ha nem is rózsás, de sok téren bizakodásra adhat okot.

Hogyne bizakodhatnánk, ha Szabó Tibor moderátor megnyitóbeszédét követően a Borzsovai Népi Együttes és a Hangicsáló ifjú előadói is a remény és a megmaradás gondolatait központba helyezve kezdték meg a seregszemle programját.

Dr. Zubánics László UMDSZ-elnök köszöntötte a megjelenteket: Buhajla József ungvári, Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzulokat, Rezes Józsefet,a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás nemzetiségi és vallásügyi főosztályának vezetőjét, Dánics Évát, a nagyszőlősi járási állami közigazgatás elnökhelyettesét, Tóth Bálint polgármestert, valamint Dupka György lokálpatriótát, a MÉKK elnökét.

A palágykomoróci Illár Viktória ezt követően adta át a rendezvénysorozat jelképes stafétáját Dudics Amandának, a helyi kultúrház vezetőjének, ki az ötödik péterfalvai szalaggal díszíthette azt, majd Szilágyi Mátyás főkonzul emelkedett szólásra.

A diplomata a tőle megszokott alapossággal ismertette a bartóki-kodályi hagyományok fontosságának őrzését vidékünkön, külön kiemelve a világhírű magyar népzene-tudomány nemzetek egymás iránti jobb megértése terén elért eredményeit. Rezes József ukrán és magyar nyelvű beszédében a soknemzetiségű Kárpátalja egyesítő erejének nevezte a közös népi hagyományok kölcsönös tiszteletét, és kifejezte abbéli reményét, hogy lesz majdan 50. és 100. kárpátaljai magyar folklórfesztivál.

Hasonló gondolatokat osztott meg a nagyérdeművel Vaszilij Juhász a nagyszőlősi járási művelődési osztály vezetője is, hiszen meglátása szerint

a hagyományok ápolása Ukrajnát és a benne élő nemzeteket kapocsként köthetik az európai népek nagy családjához.

És milyen volt a folytatás? Nos, ez az, amit írott szóban nehéz, avagy talán lehetetlen átadni, hiszen a prímet (no és a tercet) már vidékünk fiatal és talán nem olyan fiatal néptáncosai, nótafái és népzenészei vitték. A mezőgecsei Tüzes liliomok ugyanis rögtön lángra lobbantották a nagyérdemű vérét, a kígyósi Szederinda viszont gúzsba verte a lelkeket, miközben az eszenyi Ritmus mindent beleadva diktálta a ritmust. Fekete Krisztián Szolyváról sírva mulatott és mulattatott az egyik legmagyarabb hangszer, a „puszták magyar zongorája”, a cimbalom mögött, de a Verbőci Művészeti Iskola leánytánca (és az azt kísérő tanár urak és hölgyek játéka) sem hagyta hidegen a közönséget, ahogy a tiszapéterfalvai Tiszacsillag örökifjú hölgyei is hatalmas sikert arattak.

Összességében 22 együttes, majd 300 fellépő, hatalmas vastaps-orkánok és igen jó szórakozás a fesztivál mérlege,

mely ugyan sosem volt verseny, de a résztvevők akkor is tagadhatatlanul a versenyszellem jegyében léptek a színpadra. Végtére meg kellett mutatni, hogy „itt senkit sem a gólya költött”, és élnek még vidékünk dalai táncai a fiatalok a lábában és ajkain. Meg kellett mutatni, a Csoóri Sándor Program keretein belül elkészült új viseleteket, meg persze az év során elsajátított új „cifrákat” a táncban, és „hajlításokat” a nótában. És meg kellett mutatni, hogy Kárpátalján magyarok még a magyarok.

• XXIX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál