Gulág, a végállomás

Több mint nyolcezer kilométert tett meg az a 25 fős zarándokcsoport, amelyik a II. világháború végén az Ural környékén kényszermunkatáborokba internált német gyökerekkel rendelkező férfiak és nők, valamint magyar hadifoglyok és civilek nyomát kutatta, és rótta le kegyeletét az ártatlan áldozatoknak állított emlékhelyeken.

Valamint azoknak a temetőknek a helyén, ahová a szörnyű megpróbáltatásoknak kitett és azokba belehalt guláglakók alusszák örök álmukat. Szomorúan tapasztalták, hogy ezeken a megszentelt helyeken mostanság benzinkutakat, lakótelepeket, autóutakat létesítenek. A Pécs-Baranya Megyei Németek Köre által szervezett és a nyár közepén lezajlott expedícióról dokumentumfilm készült. A levetítésre kerülő fi lm köré szerveződött az a konferencia, amelyet az elmúlt héten az Európa-Magyar Házban tartottak.

Zubánics László történész a fórum résztvevőit üdvözölve arról szólt, hogy a sztálini lágerekbe internált magyar és német civilek ezreinek a kálváriája máig tart: nem csupán rehabilitációjuk késik. Hatalmas űrt hagytak maguk után ezek a jórészt fiatal emberek, akik nem tudtak családot alapítani. Mások esetében az itthon hagyott szeretteikre a legnagyobb nélkülözés várt. De akik szerencsésen hazatértek, azok is egy egész életre szóló traumát hordtak magukban.

A film kapcsán Dupka György gulágkutató elmondta: kézenfekvő, hogy több mint 65 évvel az események után kevés tárgyi emléket találni. Néhány lepusztult barakk, elhagyott bánya, átépített üzem és sok sok temető, ami fennmaradt. S egyetlen múzeummá átalakított koncentrációs tábor, melynek létezéséről ugyan tudnak a helybéliek, ám az odavezető út nincs megfelelően kijelölve: mintha az itt élők szégyellnék múltjuknak ezt a darabját.

Szerencsére a Szovjetunió felbomlását követően a magyar és az orosz hadisírgondozóknak sikerült megállapodniuk, s így 1992-től kezdődően a legnagyobb koncentrációs táborok közelében kialakított temetők helyén számos emlékhely létesült.

Aki tehát ellátogat e távoli vidékre, s tudja, hogy hozzátartozója hol raboskodott, illetve hol érte a vég, az ezeknél a standard emlékműveknél leróhatja kegyeletét. Márványtáblák ugyan nem őrzik az odahaltak nevét, azokat a ma is nehezen nyíló KGB-levéltárakban kell keresni – magyarázta Dupka György. Szerencsére mindenütt akadnak lelkiismeretes, a múlt bűneinek feltárását következetesen felvállaló kutatók – például Motrevics professzor –, akik az elmúlt évek során nagyon értékes munkát végeztek.

A gulágkutató elmondta: az Ural térségben tett zarándoklatról könyv készült. A Hová tűnt a sok virág c. kötet a napokban hagyja el a nyomdát.

A Sárospatakon élő Stumpf Bálint, a zarándokcsoport tagja beszámolt arról, hogy igen sok megható pillanat részesei lehettek az utazás során. Az egyik Pécs környéki fiatalember maroknyi földet hozott a nagymama sírjáról, s szórta el itt a nagyapa földi maradványait rejtő közös síron. Majd az Ural-vidékről egy maréknyi földet vitt haza a nagymama sírjára. Bizony, látszólag csupán ilyen és ehhez hasonló cselekedetekre nyílik mód a kései utódok számára… Ám ez is megnyugvással tölti el a hozzátartozók szívét.

A konferencián a 93. életévét taposó id. Pocsai Vince osztotta meg lágerélményeit a jelenlévőkkel.