Műhelymunkájának keretében a prózavers fogalmáról, születéséről, a műfaj jellegzetességéről tartott párbeszédet 2017. március 11-én a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT). Csordás László a KVIT elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Nagy Tamás indította a szakmai beszélgetést, amely a vers és a próza közötti különbségeket próbálta definiálni. Élénk vitát váltott ki a verspróza, mint létező fogalom meghatározása. Míg a XX. század elején, akár ránézésre is többnyire meg lehetett állapítani egy műről, melyik műnembe tartozik, mára már a műfajok közötti határok is elmosódtak, és éppen ezért néha nehéz a különbségtétel.
A forma alapvető, azonban kevés író tartja fontosnak megjelent írásainak a műfaji besorolását. Mégis egyik fő vezérfonala a beszélgetésnek arra szólította fel a tollforgatókat, hogy a költő tanuljon meg formában írni. Egyénenként eltérő a nézetek hangzottak el a szerzőktől arról is, hogy mindig a forma hozza a tartalmat, vagy néha a gondolat keresi a formát.
A rendezvény folytatásaként Finta Éva költővel a Sáfáry Lászlóról szóló monográfia szerzőjével beszélgettek a jelenlévők. Érdekes részletek hangzottak el a kárpátaljai magyar kisebbség első irodalmi műhelyéről, amelynek története visszanyúlik az 1940-es évekbe. Az akkori irodalmi kör szervezői között voltak Svéd Ármin, Bihari Sándor, Győry Dezső. A műhelynek voltak ismertebb alapító tagjai is, közöttük volt Drávai Gizella, akihez személyes emlékek fűzik Finta Évát. Mindenki nagy örömére a máig elért eredmények azt mutatják, hogy a KVIT tagjai méltó utódjai a kezdetekben nehéz utakat megjárt kárpátaljai alkotóknak.
Több szempontból is értékes volt ez az értekezés. Az igényes irodalom művelőinek az írás mindig is kemény munka marad, és ezt Finta Éva költő szavai is jól igazolják, aki saját alkotói tevékenységéről azt mondta, hogy meg szokott küzdeni egy jó szövegért.
