A Derceni Kultúrház egyik legnagyobb kincse az 1975-ben alakult Gyöngyösbokréta Népi Együttes, most viszont valami egészen mással is büszkélkedhet. Összegyűjtötték a község tárgyi örökségét.
Belépve a kultúrház felső emeletén lévő szobába, elönt a boldog megnyugvás és rám telepszik őseink elévülhetetlen igazságainak érzése. Az autentikus tér ontja magából a több évi gondos gyűjtés szeretetét és megbecsülését. Leülök a pokróccal leterített fa padra, végigsimítom a múlt század elejéről származó kemény asztalterítőt, átnézem a régi fotókat és szinte hallom a szövőszék zakatolását.
– Sok jó szándékú ember összefogásának és közös munkájának az eredménye ez a helytörténeti gyűjtemény – töri meg a meghitt csendet Korolovics Valéria kultúrházigazgató, aki már régóta dolgozik azon, hogy létrehozzák ezt a kis múzeumot. – A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet alatt aktivizáltuk magunkat. Mindenki hozzáadott valamit: pénzt, kétkezi munkát, családi ereklyét. Szeretném, ha még egy szobát berendezhetnénk, de a legnagyobb álmom, hogy valamilyen forrásból megvegyünk egy házat a faluban és tájházzá alakítsuk, ahol mindennek meg lenne a helye. Keresem erre a lehetőségeket. Jóindulatú irigység fog el, amikor más községekben meglátok egy-egy ilyet. Nekünk is kell. Dercen gazdag múltját meg kell örökítenünk az utókornak. Rengeteg munka vár még ránk, nemcsak a tárgyi, de a szellemi kultúrát is rendszereznünk kell. Óriási hiányosságnak éreztem, hogy még senki sem gyűjtötte ezt össze. Ez a miénk, a mi örökségünk, amit őrizni kell és továbbadni.
A hivatalos megnyitó még várat magára, ugyanis akad pár apróság, amit a helyére kell tenni. Például a szövőszéket is működőképessé akarják tenni, télen akár pokrócot is szőhetnének rajta. A gyűjtemény első darabja Valéria nagymamájának egykori szekrénye. Az egyedi falvédők, bútorok tökéletesen összeillenek, a terítők és a komplett stafírung dédnagymamáink korát idézi. A szoba értéket képvisel. Remélik, erre az ifjak is így tekintenek majd, és a község közös kincse lesz.
